2017. december 17., vasárnap

Tévutak az önismeretben 1. a világ megismerése

forrás: pixabay.com
Ezen a témán már régóta gondolkodom. Az elfogadás egy érdekes téma ahogy látom nagyon sok embert főleg a jogásokat kimondottan érdekel. Viszont azt látom, hogy nagyon sokszor rossz helyről indítjuk el a folyamatot és sokszor úgy látom hogy az egyén a jelenlegi gondolatait és eszméit szeretné „legalizálni” és megmagyarázni és elfogadtatni a külvilággal!

Ha fejlődni szeretnék, akkor nem a különbségeket kellene keresni a gondolkodásunk, a látásmódunk, az értékeink és a külvilág között! Különbséget mindig fogunk találni, ha keresünk! De vajon ez meghozza a belső békénket?
A régi írások szerint nem!

Ahogy az ISA upanisadban írják:
Ki az összes létezőket önnön lelkében szemléli,
minden lényben a lelket látva többé nincs oka félni.

és
Mert ki minden létezőben önnön lelkére rátalál,
Az Egységet ismerőhöz hogy érhetne fel gond, s homály?


(forrás: http://oshagyomany.vidya.hu/OH07/OH0706.html)

 
forrás: pixabay.com
Persze ez egy piszok nehéz dolog! Hiszen felismerni magamat egy másik emberben akkor jó, ha azokat a tulajdonságokat látjuk meg benne, ami számunkra kedves (hordozzuk is mi ezt a jó tulajdonságot, vagy hordozni szeretnénk) és amikor valakire azt mondjuk, hogy nekem nem szimpatikus (vagy akár durvábban fogalmazunk), akkor nagyon nehéz meglátni benne magunkat!

De, ha így gondolkodunk, akkor nem a világot akarjuk megismerni, elfogadni, hanem a saját gondolatainak akarjuk ráerőltetni a világra! Nem fog menni illetve, ha sikerül akkor általában már nagy baj van (pl. Hitler, Sztálin, néhány név a listáról akiknek ez sikerült).

Ha keresztény vagy, akkor gondolj Böjte Csaba szavaira: „ az embereket a Jóisten alkotta! Egy keresztény ember valahogy ezzel a csodálattal próbál közeledni ahhoz is aki nem éppen annyira szalonképes. Mert hiszem, hogy az eredeti színei, a benne lévő értékek azok csodák. Szoktam mondogatni, hogy ha valaki azt mondja egy emberre, hogy az egy lökött, az egy bolond, selejt, akkor igazából ezzel azt mondja, hogy: nézd mennyei atyám mikor ezt az embert teremtetted, akkor meglöktek vagy spicces voltál, péntek volt és még azt a tizenkettőt össze kellett csapni? Ez kárinkodás! Nem? Én világnézetemből kiindulva azt gondolom, hogy minden ember egy nagy csoda!” (forrás: https://www.youtube.com/watch?v=CGeAs0TQ3lE kb.: 9.perctől)

Az megismerési folyamat általában ott siklik el, hogy nem kérdőjelezem meg a gondolataim, érzéseim, hanem minden szubjektív élményemet, értékemet rá akarom erőltetni a világra! Nekem van igazam, legyen minden úgy, ahogy én akarom! Oké, oké! De elég sokan vagyunk (a föld népessége 2011-ben 7 milliárd fölé emelkedett)! Gondolkodjunk el, milyen őrület lenne, ha minden ember a saját igazát akarná ráerőltetni a világra… 😊

A világ nem ilyen vagy olyan, hanem szubjektív megélések, megtapasztalások összessége! Gondolj a sokak által ismert elefántos mesére. Aki az orrát fogja az azt mondja: az elefánt egy vastag tömlő. Aki a lábát, az azt mondja: az elefánt egy oszlop! 😊 Minden nézőpont kérdése!

(Az elefántos mesét itt találod: http://krisna.hu/2013/milyen-is-az-elefant-mese-a-toleranciarol/)

Ez a jógás világban is sokszor így van, egymásnak esnek a különféle iskolák tanítványai, nem elfogadva a mások tanait… szomorú! ☹
forrás: pixabay.com
Mi lehet a megoldás? Ahány ember annyi megoldás van! De talán általános tanácsként az mondható, hogy nem lesz elég könyveket olvasni, hanem a gyakorlatban kell megtapasztani az elfogadást. Elfogadni, hogy amit látok nem az objektív valóság, hanem a saját megélésem, tapasztalataim által kialakított énképem (ahamkárám) szemüvegén átlátott világ! Az emberek akikkel találkozom, pedig nem jók és rosszak, hanem én látom ilyennek vagy olyannak…és ha egy pillanatig is elgondolkodunk, hogy vajon arról az emberről más mit gondolhat (például a szülei, a gyermekei) akkor egy izgalmas „utazás” veheti kezdetét…😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése