 |
| forrás: http://s3.amazonaws.com/logware/wp-content/uploads/2015/06/13090621 |
„Sajnos az önismeret iránti látszólagos igény divattá vált.
Ezért elsősorban egy félreértés a felelős, nevezetesen az a hiedelem, hogy az önismeret gyógyít.
Sok rendeződésre, harmóniára vágyakozó lelket ez a tévedés sodor a pszichológia, vagy a pszichiátria közelébe.
Nem tagadható, hogy az önismeret növekedése, tisztulása, kiterjedése az Én-funkción túlra feltétele a gyógyulásnak.
De önmagában nincs terápiás hatása.
Ha egy pszichoterápia hibásan, csak az önismeretre, a kognitív funkciókra, az emlékezésre, vagyis az intellektusra alapoz, kudarcba fullad abban az értelemben, hogy pl. egy önmagáról keveset tudó neurotikus emberből, egy önmagáról sokat tudó neurotikus lesz.
A helyzet ahhoz lesz hasonló, mint amikor Hegeltől megkérdezték, hogy aki sok logikát tanul, logikusabb lesz-e a gondolkodása?
Körülbelül annyira – felelte a német állami filozófus – mint ha valaki nagyszerűen megtanulja az emésztés fiziológiáját, jobb lesz-e az emésztése?
A fizikai folyamatok, az erkölcsi magatartás, az emberekkel való érzelmi kapcsolat alakulása nem a szándékos tanuláson múlik, elsősorban nem elhatározás kérdése.”
(Popper Péter: Ingovány)
 |
| forrás: http://108.hu/wp-content/files/popp.jpg |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése