2015. július 10., péntek

Nemzetközi jóganap élménybeszámoló!

Mint arról tudtok a Nemzetközi Jóga világnapot (Június 21.) Székesfehérváron is megünnepeltük két helyen, hat ingyenes jógafoglalkozást tartva.
Amit esetleg kevesebben tudnak, az az, hogy kinek köszönhetjük ezt a napot, az Indiai miniszerelnöke mellett. Ő Szvámí Ámrita Szúrjánanda, akinek a fáradhatatlan munkájának eredménye, hogy az ENSZ Nemzetközi jóganappá nyilvánította június 21-ét.
Szvámí Ámrita Szúrjánanda meghívására Keserű Aranka a Magyar Jógaoktatók Szövetségének elnöke, a jóga világnapját Lisszabonban töltötte.

Keserű Aranka beszéde a Nemzetközi jóga világnapján Lisszabonban
Néhány sor Aranka élménybeszámolójából: "27 ország jógamesterei, tanítói voltak jelen. Minket ért az a megtiszteltetés, hogy általunk Magyarország is képviselve lehetett. A világ vallások is elküldték küldötteiket. Ahogyan a jelenlévő képviselők között megszűnt minden különbözőség, úgy olvadt össze az ünnep minden egyes résztvevőjének a szíve (kb. ezer ember). 
Tanúja lehettem annak, hogy ott azon a helyen valóban létrejött a Testvériség és a Béke. Végtelen hálával a szívemben a Mesterek iránt kötelességemnek éreztem, hogy veletek is megosszam ezt az élményt, hogy e sorokat olvasva ti is részesülhessetek belőle.

Kívánom, hogy a Nemzetközi Jóganapon felszabadult finom, szeretetteljes rezgések adjanak erőt Nektek a saját jógagyakorlásotokhoz, általa váljatok jobb emberekké míg nem azzá akik valóban vagytok: tökéletes Isteni Lényekké. Amíg ezen az úton haladtok, addig törekvésetek által egyre szebbé és jobbá válik ez a hely, ez a világ, ahol élünk.

Végtelen szeretettel és hálával: Szaraszvatí
ÓM Sántih ÓM Béke"

És itt néhány kép a Lisszaboni rendezvényről:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése