Találtam egy írást a halakról Rákos Péter egyik könyvben:
"Aki már bejárta létköreit, tudja azonos azzal, aki most lép először a körbe. Azzal, aki magányosan, dacolva, tele félelemmel és haraggal feszül a világnak. A Körét Bejárt Lélek, a Halak ezért nem hagyja magára a Most Érkezettet, egykori saját magát, hanem szelíden mellészegődik, csendesen nézi őt, mint ahogyan anya nézi a lázálmában hánykolódó gyermekét. Időnként hűvös kézzel megsimítja homlokát, hiszen más egyebet úgysem tehet - így virraszt némán a szenvedő mellett, míg ki nem hajnalodik. A szenvedő azonban a láz és kín vörös függönyén át nem látja a mellette virrasztót. De ha látná sem törődne vele. Ő arra vár, aki megszünteti a fájdalmát, véget vet annak, azonnal és bármi áron. A Halak azért marad mindig láthatatlan, mert tudja: a fájdalom az Út és az útját senkitől el nem veheti. ... A Halak ismeri a Lélek zarándokútját, mert már végigjárta azt. Egykor ő is hitte, hogy az Út végén jutalom várja, dicsőség és beteljesedés, ám mikor célba ár, csupán egyetlen felismerés ajándéka várja: annak a felismeréséé, hogy a cél az út volt maga. Ekkor megérti: ahogy a Zarándok létének értelmét a zarándoklat adja, a Lélek létének értelmét a Fájdalommal Tapasztalás. S mikor az útról egyszer majd letér, mikor az utat egyszer maga mögött hagyja, akkor már nem lesz Lélek többé: egyedi léte ott véget ér...beoldódik egy hatalmas és megnevezhetetlen energiaóceánba...."
Péter gyönyörűen és precízen fogalmazott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése